Fesztivál összefoglaló

CrossSound Kézműves Shop

“Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk.” Zsid 4,12-13.

Mint azt a Facebookon is követhettétek, csütörtöktől vasárnapig a KézművesShop lecuccolt Vajtára, a “Keresztény Szigetre”.Tetszik ez az elnevezés, bízom benne, hogy néhány éven belül olyan sokan látogatják majd ezt a fesztivált is, mint a Szigetet.

Első alkalommal került megrendezésre a rendezvény, vannak gyerekbetegségei ( szervezési, kivitelezési ), de ezektől most szeretnék eltekinteni, mert őszintén szólva, nem ez volt a lényege ennek az egésznek …

Hanem mi? Hát, ez sokatoknak vadul hangzik így elsőre, de az igazság mégis csak ez, ISTENről, JÉZUSról. Bár, ha még mindig olvasol, akkor annyira nem lepődhettél meg … Több száz ember gyűlt össze a Zichy kastély parkjában azért, hogy Istenről, Istennek énekeljen, táncoljon, örüljön és tudjátok mit? Sikerült! Szenzációsan sikerült! Ugye azt mondja az ige, hogy “… ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” ( Máté 18,20 – ban ), s mivel ott tényleg jó sokan voltunk, nagyon érezhető volt, hogy Úr is velünk és körülöttünk és bennünk van!

Azt éreztem, hogy egy csoda részese vagyok. Sosem tapasztalt érzés volt, rengeteg idegen – ismerős – tesó között lenni szünet nélkül. Reggel 8 után már bent voltunk a fesztivál területén ( egy külsős táborban aludtunk, mert azért a sátrazáshoz már öregek vagyunk ) és bizony este 11 – ig maradtunk is, mert egyszerűen nem akaródzott kimenni onnét. Kézzel foghatóan éreztem azt a védő – óvó – szerető búrát, amit Isten fölénk emelt ebben a néhány napban. ( Mikor nappal fenéztem az égre, eskü, mintha láttam is volna … nyugi, nem őrültem ám meg! 😀 )

Minden ember kedves volt a másikhoz, mosolygott, tegeződött, magyarul, hollandul, angolul kommunikált, ki hogyan tudott; nem volt alkohol, így egyetlen részeg fiatalt sem láttam ( egyet sem!! ), nem volt drog, így egyetlen révetegen bámuló szerencsétlenen sem kellett “átlépni” séta közben, nem volt teleszemetelve a park … Béke és nyugalom volt mindehol, de szívből jövően, nem erőltetetten! Mert ezt is az Úr csinálta nekünk, bennünk, általunk, mert az Ő jelenlétben lenni ilyen csodás állapot ám!

És csodás zenéket hallgathattunk, olyan zenekaroktól, akinek az az életük, hogy a muzsikájukon keresztül juttassák el az örömhírt mindenkinek a világon! Volt reggeli áhítat egy fantasztikusan jó fej, holland pásztorral ( az összes holland jó fej volt ), profi dicsőítő csapattal ( Young&Free ), voltak napközben is workshopok, imaalkalmak, áhítatok, bizonyságtételek, coaching, kaja – kávé, limonádé.

A célközönség egyértelműen a 16 – 25 éves korosztály volt. Minden nekik volt előkészítve, a zenekarok, a programok, a játékok, minden. Mi öööö, kicsit öregnek számítottunk a tömegben, de sebaj. Nagyon jó volt látni, hogy ezek a fiatalok bizony nem kallódnak, tisztában vannak az élet nagy dolgaival, hogy kitől remélhetnek segítséget, kihez kell fordulniuk tanácsért, ha megakadnak egy – egy problémával stb. Jó volt ezt látni a mai világban!

Ha üzletileg nézem ezt a pár napot, akkor azt kell mondjam, kifejezetten veszteséges volt. Többet költöttünk a szállásra – benzinre – kajára – kávéra ( főleg ez utóbbira ), mint amennyi bevétellel zártunk ma délután … Be kell valljam, péntek este nagyon kiborultam. Annak ellenére, hogy nem azért mentünk Vajtára, hogy “meggazdagodva térjünk haza”, lehangoló volt, hogy az emberek, semmit sem vettek tőlünk ( mástól sem nagyon, de hát ez kit vigasztal hasonló helyzetben? ) …  Vittem üveglencsés ékszert is, millefioris kereszteket is, igés gyűrűket, szóval, választékban nem volt hiány.

Szóval, kibuktam. Aztán aludtam rá egyet, s másnap már képes voltam imádkozni Istenhez a bajommal kapcsolatban, nem csak sajnálni magunkat. Azt kértem az Úrtól, hogy rendezze el bennem ezt a dolgot. Nem azért könyörögtem, hogy “na, ma jöjjenek sokan”, hanem azt mondtam, ” Uram, legyen ahogy Te akarod, az is okés, ha nincs business, de akkor kérlek, adj erőt ahhoz is, hogy ezt elfogadjam”. A világban ezt úgy mondanánk, elengedtem a problémámat. És tudjátok mi volt a “jutalmam”? Jöttek a vásárlók, egész nap. No, mondom, ez még így sem tette nyereségessé a kitelepülést, dehát “it wasn’t the point” 😉 Mert innetől fogva tényleg nem érdekelt a pénz. ( Képzeljétek, még fix bérleti díja sem volt a placcunknak, utólagos bemondásra kellett % – ot fizetnünk a szervezőknek. Ehhez mit szóltok? )

Innentől fogva jókat beszélgettem a nézelődőkkel, a vásárlókkal, sokan elvitték magukkal a névjegykártyámat ( tehát lehet, hogy még megkeresnek később is ). Barátkoztunk a “szomszédokkal”, mert egy nagyobb pavilon alatt hárman voltunk összesen. Egy testvérpárral, akik szintén keresztény ékszereket árultak 🙂 és egy nem hívő csajszival, aki a lámpáit hozta ki  fesztiválra. Csodás emberek voltak, nagyon hálás vagyok, hogy megismerhettük őket, mert azért 10-12 óra egy sátorban közel hozza az embereket egymáshoz. Aminek külön örültünk, hogy a nem hívő “kolleginát” mintha megérintette volna valami abból, ami Vajtán zajlott ebben a pár napban. Szeretném imában tartani Őt továbbra is …

Hát, nem is tudom, mit tudnék még mondani … semmit és sokat. Csurig vagyok érzésekkel, elsősorban hálával, hogy Isten megadta nekünk ezt az élményt, úgy feltankoltunk most belőle, hogy jó pár napig a föld felett fogunk járni, az tuti. Nagyon sok tapasztalattal is gazdagodtunk, ha megint “vásározásra” adnánk a fejünket, már okosabban fogjuk csinálni = tanultunk a többiektől.

Akkor jövőre velük és még másokkal ugyanitt => www.crosssound.hu

Dicsőség Istennek ezekért a napokért és mindenért! Ámen!

“Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett.” Kol 1,16.

Címkék: , , , , , ,
Tovább a blogra »